Új hóbort a kötődő nevelés, a válaszkészség, a hosszantartó szoptatás, a hordozás?

Nem is új és nem is hóbort, ha babákról válaszkészen gondoskodunk, ha figyelünk az élettani szükségleteire, ha a jelzéseire azonnal és pontosan megfelelően válaszolunk.

Gyakran halljuk az előző korosztálytól, hogy nem kell felvenni a síró babát, nem kell minden “nyikkra” anyamellel kínálni, arra hivatkozva, hogy a mi generációnk is életben maradt ezek nélkül és semmi bajunk nincs. Ez nem állja meg a helyét! Tapasztaljuk, hogy a mai társadalom tele van traumatizált felnőttekkel, akik önbizalomhiánnyal, párkapcsolati és társas problémákkal stb. küszködnek.

Vajon van összefüggés ezen felnőttkori nehézségek és a csecsemőgondozási szokások között?

Menjünk vissza kicsit a múltba…

Az ősközösségekben - ahogy a napjainkban élő természeti népeknél ma is - 100-150 fős nagycsaládokban éltek az emberek. A gyermek születésekor a tapasztaltabb, idősebb nők vagy a rokonok segítették a vajúdót (aki talán maga is látott már szülést). Az anya folyamatosan szoptatja a kisbabáját, hisz ezt látta, tapasztalta egész kislánykorától kezdve. Ha nem ő szoptatja a babát, akkor valamelyik nő a közösségből megteszi helyette. A baba kézről-kézre jár (ha letennék, akkor a baba a sírásával magára vonná a veszélyes vadállatok figyelmét). A közösségben élő kislányok is szívesen babáznak, dajkálják a legkisebbeket. A kisbaba együtt alszik a szüleivel, éjjel is szopizhat. Az anya vagy más nőrokon napközben a testén hordozza a gyereket, így végzik a napi teendőket (vadászó, halászó, gyűjtögető életmód). A születés és a halál az élet természetes része.

     

(forrás: Josef Wolf - Az őskori ember (Gondolat Könyvkiadó, 1981))

Evolúciós szempontból három nagy félelme van az embernek: a magány, a sötétség és a nagy tér - akár 5000 évvel ezelőtt az őserdőben, akár napjainkban a nyugati civilizált világban él.
A ma született babák is egy olyan világra készülnek, ahol nem kell sírniuk, ahol állandóan testközelben lehetnek, ahol akkor és annyit szophatnak, amennyit azt ők igénylik.

És akkor nézzük a mai gyermekgondozási szokásokat!
Napjainkban Magyarországon hat generáció éli az életét (építők generációja, Ratkó-korszak gyermekei, X, Y és Z és az alfa generáció).

Építők generációja: a második világháború vége előtt születettek, e korosztály tagjainak többsége nem érti a mai világot (felgyorsult világ, „kütyük” használata).

Baby boomerek, azaz a Ratkó-korszak szülöttei (ma 50–70 évesek): Pikler Emmi és Spock könyvekből tanulták a gyermekgondozás csínját-bínját. Családtervezés nem létezett, kötelező volt szülni. Ennek eredményeként rengeteg nem várt(!) gyermek született. Pár hetesen, hónaposan intézményesítették őket, hiszen dolgozni is kötelező volt akkoriban. A bölcsődékben hajnalok hajnalán fogadták a fáradt, álmos, síró gyerekeket, meztelenre vetkőztetve vették át őket a szülőktől. Időre etették és időre pelenkázták a gyerekeket (akkor is, ha bekakiltak). Mivel napi 45 percet kaptak az anyák szoptatásra, így nagyon gyorsan elapadt az anyatej. Ennek hiányában cukros vizet és teát kaptak a gyerekek, idő előtt elkezdték a hozzátáplálásukat is. Szobatisztaságra szoktatáskor a bilihez kötözték az ülni még nem tudó(!) babákat. 

X generáció: a mai kamaszok szülei. Ez már egy öntudatos és lázadó generáció. Nem láttak szoptatást, őket sem szoptatta az anyukájuk. Nem voltak testközelben, cumit dugtak a baba szájába vagy hagyták sírni őket („így erősödik a tüdejük!”). 

Y generáció: a mai fiatal felnőttek és a nagyobb kamaszok. Gyerekkorukban sokkal többet törődtek velük, mint az előző generációk gyermekeivel. Emiatt is, ők már magabiztosak, optimisták, ambiciózusak, erősen motiváltak, racionálisak és ők már hosszú távra terveznek. Gyermekgondozási szemléletük sokkal nyitottabb, mint szüleiké. A gyermeket, ahová csak lehet, magukkal viszik, testközelben hordozzák, nyilvánosan megszoptatják.

Z generáció: ők a mai kiskamaszok és kisgyerekek, „digitális bennszülöttek”-nek is nevezik őket. Számukra már jóval több a példa, látják szopni a kistesót, látják, ahogy az anyukájuk hordozókendőbe köti a picit, sőt talán ők is szeretnék egy sállal a babájukat hordozni. A digitális világnak köszönhetően sok hasznos információhoz juthatnak.

A fent említett Ratkó-korszakban született nagyszülő, szülő, anyós, gyermekorvos, védőnő, szomszéd néni stb. sokszor olyan “jótanácsokkal” látja el a friss anyukát, családot, melyek nem igazodnak a kisbaba természetes szükségleteihez, nem támogatják a baba optimális - pszichés, értelmi, fizikai, szociális - fejlődését.
A korszerű gyermekgondozási ajánlások tudományos kutatásokon alapulnak. Ezek tartalma könnyen elérhető (szak)könyvekben és az interneten.
De a legfontosabb és a legjobb jelzőrendszer, amire tudunk figyelni, az a saját kisbabánk!

A generációs szakadékot lehet finomítani, közeledni egymáshoz: szülésfelkészítők, hordozós klubok, szoptatós csoportok várják az érdeklődő nagyszülőket is. Akár a nagymama, nagypapa vagy a dédszülők is kipróbálhatják a hordozást!

(fotó: ZBK)

Linkek:
www.lll.hu
www.szoptatasportal.hu
batyuklan.blogspot.com

Szerző: Mátyus Évi, Zuglói Babahordozó Klub