2021. november 12., péntek

Bizalom vs. biztonság

Jártamban-keltemben, illetve facebook csoportokban nagyon sokszor látok olyan hordozott babákat, kisgyermekeket, akik a hordozóeszközből hátrahajolva, lógva alszanak a szüleik hátán. Pedig ez számukra nem optimális.

/A kép figyelemfelkeltő! Az ilyen jellegű hordozást nem ajánljuk!
A fotó közléséhez a család engedélyt adott./

Nézzük, meg részletesebben, hogy miért nem ideális és hogyan tudjuk akár előbb, akár utólag korrigálva jó pozícióba helyezni a gyermeket!

Anatómiai szempontok

A csecsemő fejlődésben lévő gerince nagyon érzékeny. A gerinc melletti és a hát többi izma fejletlen. A mozgásfejlődés (fej emelgetése, felülés, felállás, járás) következtében fentről lefelé haladva alakulnak ki gerincében a görbületek és erősödnek a gerinc melletti izmai is. A gerinc csigolyákból és porckorongokból áll. Utóbbiak folyadékkal vannak telve, fiatal felnőttkorig pedig érhálózattal teleszőve. Napközben (a mozgás következtében) a porckorongok veszítenek nedvességtartalmukból, mert a csigolyák mozgásukkal kinyomják a nedvességet belőlük. Éjjel, nyugalmi helyzetben viszont feltöltődnek (reggel és este mérve a magasságunkat, lehet 1-2 cm-es eltérés is). A porckorongok feladata az, hogy felfogják, tompítsák a gerincet érő hatásokat, hogy a mozgás által keltett rezgéseket elnyeljék (ne a csont a csonton koccanjon).

A fix derékpántos hordozóeszközök (pl. mei-tai, félcsatos és csatos eszközök) esetében az eszközök felépítéséből adódóan a baba az élettanitól eltérő testhelyzetben van: szélesebb terpesztés, egyenes vagy homorú gerinc.

Tehát, ha a gyermek hátradőlve helyezkedik el a hordozóeszközben vagy így alszik el benne, akkor ezeket az érhálózattal teliszőtt porckorongokat nyomhatják a határos csigolyák, emiatt a gerinc számára nem lesz tehermentes helyzet hordozáskor.

Kényelem

Ha facebookon látunk ilyen bejegyzést, ne gondoljuk, hogy ez biztonságos vagy kényelmes a babának vagy a hordozó személynek! A baba gerince természetellenes pózban, a csigolyák terhelt állapotban vannak. Mivel nem azonos a gyermek és a szülő súlypontja, ez a hordozási mód nagy erőkifejtést igényel. Ennek a távolságnak egyensúly-kompenzálás a következménye, ami hosszú távon derék- és vállfájdalmat okozhat a szülő számára. Ha a kicsi elalszik a hordozóban, testsúlyának instabilitása még nagyobb ellensúlyozást kíván, valamint az alvási pozíció megtámasztás nélküli, kényelmetlen, főként a gyermek fejét tekintve, akárcsak a vázas hordozók esetében.

Hordozáskor nagyon fontos, hogy a baba és az őt hordozó személy súlypontja azonos legyen, együtt mozduljanak!

Felelősség

Ezen képek üzenete más szülők számára az lehet, hogy ez a helyzet cuki vagy akár vicces is. Viszont hatalmas a felelősség, hiszen nem tudhatjuk, hogy ugyanebben a helyzetben egy másik baba mit csinálna, az adott anyának, illetve babának mekkora a hordozós rutinja, mekkora a baba, hol tart a mozgásfejlődésben, milyen volt az éjszakája stb. Továbbá tisztában van-e a hordozó személy azzal, hogy mi a biztonságos és kényelmes hordozás, hogyan zajlik a kötés pontos kivitelezése, vagy a formázott eszköz beállítása, használata.

Bizalom vs. biztonság

A baba biztonságos hordozása a legalapvetőbb elvárás hordozáskor, ezt tartsuk az első helyen!

A gyermek biztonságos hordozása nem csak attól függ, hogy bízik-e a szüleiben. Az alvó baba nem kapaszkodik; amennyiben háton hordozunk, elkapni sincs túl sok esélyünk bármilyen rossz mozdulat esetén. Ilyen esetben nem troll a gyermek, nem játékról, nem huncutkodásról van szó, nem a szülő-gyermek bizalmi kapcsolata van előtérben, hanem egy lehetséges veszélyes hordozási helyzetről beszélünk.

A fent leírt anatómiai ismeretek fényében az ilyen képek láttán a hordozáshoz értők - tanácsadók vagy anyák - joggal fejezik ki aggodalmukat.

Megoldás


Ha azt tapasztaljuk, hogy a baba kidől valamely irányba a hordozóeszközből, akkor:
  • húzzuk feszesebbre a hordozóeszközt, mert az feltételezhetően laza;
  • ha alszik a baba, karjait tegyük be a body-ba, ezzel a törzsét fixálni tudjuk;
  • a fej megtámasztása érdekében helyezzük fel az alvócsuklyát
Az alvócsuklya használatával megfelelően meg lehet támasztani az alvó gyermek fejét és hátának felső részét. A lapcsuklyát egyszerűen csak rá kell hajtani a babára, s a vállpántokon rögzíteni annak zsinórjait, ezzel fixálva a kisgyermek helyzetét. A manócsuklya csúcsos kialakítása a fejnek, a baba elhelyezkedésének, valamint esetleges alvás közbeni mozgásának több teret enged.

Ha szükséges, hordozási tanácsadó segítségével nézzük meg a kötés lépéseit, a hordozóeszközünk beállítását, használatának lépéseit!

Szerző: Mátyus Évi, Zuglói Babahordozó Klub