2018. július 19., csütörtök

A kisbabák alvása

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan alszanak a babák, egy kicsit vissza kell tekintenünk a magzati életbe. Ott mennyit és hogyan aludtak, ki segítette őket az (el)alvásban?

A magzat az anyaméhben az idő 95-98%-át alvással tölti. A pocakban állandó a hőmérséklet, folyamatosan hallgatja az anyukája szívdobogását és a kívülről érkező hangokat is. Folyamatos mozgásban van: a baba saját magát is mozgatja, illetve az édesanyja is ringatja őt a saját mozgásával. Fontos tudni, hogy alvás közben sem mozdulatlan a magzat! Továbbá folyamatos érintésben, simogatásban van része odabent. Kilenc hónapon keresztül a mamája segíti őt az elalvásban és vele alszik szoros testkontaktusban.

Hasonlóképpen, az újszülött baba is úgy tud nyugodtan, pihentetően aludni, ha biztonságban érzi magát, ha az anyukájával lehet: hallgathatja a szívdobogását, ha anyamelegben van, ha az anya illata veszi körül, és a pocakból már jól ismert ritmikus mozgást érzi, ha anya sétál vele, vagy ringatja őt. Hatékony babanyugtató még a szoptatás, az anyatejben nyugtató, lazító, elaltató anyagok is vannak.

A fentieket babakocsiban, kiságyban, mózeskosárban, távol a szülő testétől, nem tudjuk biztosítani számára.
A pici babák természetes igényüket fejezik ki azzal, hogy szüleik ölelésére, simogatására vágynak alváskor is, így „működnek” jól.

Kisbabák alvása
A kisbabák idegrendszere éretlen, ezért nem tudnak segítség nélkül elaludni, aludni.
Az alvásciklusaik is eltérnek a felnőttekétől. Többször ébrednek éjszaka, szopizni szeretnének, anyukához bújni. Az, hogy többször ébrednek éjszaka, teljesen természetes dolog! Az alvás során kétféle alvási fázist különböztetünk meg: REM, felszínes alvási szakasz, ilyenkor álmodunk, szemünk mozog a szemhéj mögött. Könnyű belőle felébredni. A másik a non-REM, ez a mélyalvás fázisa. A babák megszületésük után alvásuk több mint ötven százalékát a REM fázisban töltik, éppen azért, hogy sűrűn ébredjenek és sűrűn szopizzanak. Ahogy egyre több időt képesek ébren tölteni, nő a külső inger aránya, úgy csökken a REM fázisban töltött idő. Három hónaposan az alvás 35-45%-a már mélyalvás, 45-50% REM, a többi átmeneti szakasz.

A pici babák elalváskor kb. 15-20 percig az átmeneti, felszínes szakaszban maradnak, ilyenkor könnyen felébredhetnek. Ezen a szakaszon tudjuk őket átsegíteni szoptatással, ringatással, testközelséggel. Alvásciklusaik rövidek, kb. 40-60 percesek, ez azt jelenti, hogy egy éjszaka alatt kb. 10-12 a ciklusok száma (szemben a felnőttek 70-110 perc hosszú ciklusával, melyből átlagosan 4-6 van éjjelente).

Az alvási ciklusok között mikroébredések vannak, melyek kb. 1-2 perc hosszúak. Ilyenkor a gyermek megébred és ellenőrzi a környezetét: ismerősek-e a hangok, a szagok, cici/cumi megvan-e, (test)közelben van-e a biztonságot jelentő szülő? Amennyiben valami hiányzik, a kicsi felébred és jelzi a bizonytalanságot, sírni kezd.

Miért nem szereti sok baba a babakocsiban vagy a kiságyban alvást?

Egyrészt, ha a biztonságot adó testkontaktus megszűnik a számára, akkor azt a kisbaba valószínű jelezni fogja. Másrészt az emberi szervezetnek lételeme a függőleges testhelyzet. Minden szervünk, szervrendszerünk ehhez alkalmazkodik (pl. emésztőszervrenszer, vázrendszer, idegrendszer stb.). Az egyensúlyozó szervünk a fülünkben van, onnan tudjuk, hogy milyen a helyzetünk, hogy a fejünk milyen helyzetben van. Néhány csecsemő azért is ébredhet, mert először a feje ér az ágyra, a többi testrésze csak később, erre a bizonytalan testhelyzetre a baba azonnal reagál, felriad, sírni kezd.

Próbálkozhatunk azzal, hogy előbb a babapopsit rakjuk le az ágyra, majd a törzsét és csak legvégül ér le a buksija.

Szoptatás
Ha sír a baba vagy nehezen alszik el, próbáld megszoptatni őt! Az anyatej, a szopómozgás nyugtatóan hat rá. A gyomra kicsi, az anyatej pedig nagyon gyorsan emésztődik és ürül ki a pocakjából. Az igény szerinti szoptatás azt jelenti, hogy a szoptatások ideje és időtar­tama a kisbaba szükségleteihez igazodik, a baba minden jelzésre mellre kerülhet, függetlenül attól, hogy mikor szopott utoljára és addig maradhat ott, amíg azt ő igényli. A kizárólagos szoptatással a csecsemő nem kap cumit, cumisüveget, nem adnak neki vizet, teát és tápszert sem. A szopás rengeteg szükséglet kielégítésére szolgál, nem csak az éhség csillapítására pl. nyugtató, altató, fájdalomcsillapító hatású is. Az éjszaka termelt anyatejben melatonin van, ami segít aludni a babáknak. A komfortszopás is nagyon fontos, mind a baba, mind az anya(tejtermelés) számára.
Tápszeres babákat is etessük igény szerint - természetesen betartva a tápszerkészítés szabályait és az orvos utasításait! Minél többször biztosítsuk a számukra is a testkontaktust, ölelést, ringatást!

Testkontaktus, hordozás, ringatás
Az testkontaktus élettani szükséglet. Az érintésnek, a simogatásnak rengeteg pozitív hatása van: szabályozza a légzést, a szívritmust, a testhőt, ugyanakkor a lelki fejlődést is jótékonyan támogatja. Az érintés egész életünk folyamán rendkívüli fontossággal bír, végigkíséri az egész életünket!

A hordozást is érdemes kipróbálni! Nemcsak a léleknek jó, de a testnek is!
Az enyhe terpesztés és a felhúzott térdek adta testhelyzet támogatja a csípőfejlődést. A hordozás a teljes mozgásszervrendszerre jótékony hatású: a szülő ritmikus, lágy mozgása edzi a baba izmait, javul a vérellátás, segíti a csontok, izmok és ízületek fejlődését is. Szintén a mozgás hatására fejlődik egyensúlyérzéke és motorikus készsége is. A hordozott babát sokkal több inger éri - ez az idegrendszer fejlődését segíti. A szülő szemszögéből tanulja, tapasztalja meg a világot, az emberek szemből szólítják meg, ami az egyenrangúság érzését erősíti benne. Igazolt tény, hogy a hordozott babák kevesebbet sírnak.
Hordozáskor a baba biztonságban érezheti magát, így a mikroébredések közben nem ébred fel teljesen, hanem - a szülő közelében tudva magát - békésen visszaalszik. A mozgás, a ringatás a anyaméhbeli élményekre emlékezteti a babát, ez megnyugtatóan hat rá.

(fotó: Mátyus Évi)
A bioritmusról (cirkadián ritmus)
Késő délután, amikor elkezd szürkülni, besötétedni, a melatonin hormon lép működésbe, ez segít lenyugodni, ellazulni, elaludni. Hajnalban pedig, amikor kezd világosodni, a szervezet a stresszhormont kezdi termeli, annak érdekében, hogy felébredjünk és aktívak legyünk egész nap. A stresszhormonszint folyamatosan csökken a nap folyamán.

Egész pici babáknak még nincs bioritmusuk, viszont az anyatejben megtalálhatóak azok a hormonok, amelyek a nappalok és éjszakák változásainak ritmusát támogatják.

Mi az az alvásterápia?
Az alvásterápia módszeres, szándékos sírni hagyás. Ez pedig bizonyítottan hosszú távon árt a babáknak, kisgyerekeknek, mivel síráskor stresszhormon termelődik (kortizol), ami károsan hat az idegsejtek fejlődésére.
A másik ok, amiért nem javasolt az alvástréning: a gyerekek, ha ébrednek és segítséget kérnek éjszaka, annak mindig oka van. A gyerek jelez nekünk: segíts! Ha erről sírni hagyással leszoktatjuk őt, akkor bizalmát veszti és nem jelez többé. Továbbra is fel fog ébredni éjszakánként az alvástréningen átesett baba is, ám csendben marad.

A kisbabák sírásának, nehéz elalvásának rengeteg oka lehet. Lehetnek túl álmosak, esetleg éhesek, szomjasak, fáznak vagy melegük van. Sírhatnak azért is, mert fáj a hasuk, vagy mert magányosak és ölelésre vágynak. Többet sírhatnak növekedési ugrások idején is. A bennük felgyülemlett feszültséget (anyaméhben történt hatások, születés-élmény, napközben átélt események, mozgásfejlődés, rossz
álmok) is sírással tudják levezetni, de sokszor ok nélkül is lehetnek bánatosak, ahogy mi, felnőttek is. Mindegyik ok ugyanolyan fontos.

Fehér zaj (hajszárító, páraelszívó, porszívó stb.)
Nem javasoljuk a használatát. Tudományosan igazolt, hogy a fehér zajjal "megnyugtatott" babák nem alszanak vagy nyugszanak meg valójában, hanem inkább megijednek és emiatt vannak csöndben, majd alszanak el. A kutatás során az is kiderült, hogy a fehér zaj gyakori használata késleltetheti a hallás- és a beszédfejlődést.

Egy kisbaba nem tud még hisztizni! A csecsemő nem tudja irányítani a szüleit, nem tud szándékosan rosszalkodni, másokat manipulálni!
A tiszta gondolkodás képességéhez szükség van arra, hogy a glutamát nevű agyi vegyület megfelelően működjön a homloklebenyében. A glutamátrendszer az első életévben kezd kifejlődni, érése huszonéves korig tart.

Ha megtanuljuk felismerni a baba alvási periódusait, ha sokat relaxálunk együtt, akkor kipihentebben és nyugodtabban telhetnek majd a nappalok és éjszakák. Ha a kicsi éjjel ébred, lehetőleg ne kapcsoljunk villanyt (vagy csak halvány éjjeli fényt), csak akkor pelenkázzunk, ha nagyon szükséges, illetve este nem feltétlenül kell büfiztetni a babát.

Együttalváskor (testközelben vagy karnyújtásnyi távolságban) a baba és a vele együtt alvó, róla gondoskodó szülő alvása finoman összehangolódik, így a baba olyankor kelti az anyát, amikor az pont a legkönnyen ébred, ezért kevésbé zavarja őt a pihenésben.

A rugalmasság és a kreativitás itt is nagyon fontos! Olyan alvóhelyeket, elalvási, alvási szokásokat alakítsatok ki a családotokban, melyek számotokra a legkényelmesebbek, annak érdekében, hogy reggel mindenki kipihenten ébredjen.

(fotó: Mátyus Évi)
Ezerféleképpen oldható meg az együtt alvás, néhány tipp:
  • babaöböl
  • rácsos kiságy a szülői ágy mellé kapcsolva
  • nagyméretű matrac, amin az egész család elfér stb.
Természetesen a biztonsági előírásokat be kell tartani!
  • csak egészséges, időre született babával 
  • a babával együttalvó szülő ne dohányozzon!
  • ne használjon tudatmódosító szereket (alkohol, kábítószer)
  • az anya mellett aludjon a baba, ne a szülők között
  • a kicsi hanyatt fekve, háton aludjon
  • ne legyen túlöltöztetve
  • gondoskodjunk biztonságos környezetről: ne legyen puha, süppedős a matrac, ne kapjon párnát a baba, ne legyen túl meleg a helyiségben...
(forrás: Kismamablog)
Az UNICEF és az AAP (Amerikai Gyermekgyógyász Társaság) a baba legalább 6 hónapos, optimális esetben 1 éves koráig azt javasolja, hogy a kisbaba aludjon egy légtérben a szüleivel. A SIDS (hirtelen bölcsőhalál) esélye is csökkenthető ezáltal. Tehát úgy érdemes kialakítani a szobát, hálószobát, hogy a baba a közelünkben, akár a testközelünkben alhasson. Az első életévekben a gyereknek nincs is szüksége külön szobára és külön kiságyra sem. A kisbabát hanyatt fekve altassuk és szoptassuk éjszaka is igény szerint, ezzel is csökkenthető a bölcsőhalál kockázata.
Sok kisbaba nem szeret háton aludni, illetve a mozgásfejlődés beindulása is hatással van az alvási pozícióra. A baba egyedi temperamentumát, szokásait itt is szem előtt kell tartani.

Az, hogy mennyi alvásra van szüksége a kisbabának szintén egyedi, több tényező is befolyásolhatja:
  • koraszülött vagy időre született baba
  • hüvelyi úton vagy császárral született
  • besárgult-e születése után
  • igény szerint szopik-e vagy kap-e bármilyen pótlást
  • kap-e cumit, cumisüveget
  • van-e bármilyen, szoptatást befolyásoló egyéb tényező (pl. lenőtt nyelv, tejmirigy-elégtelenség)
  • hason vagy háton alszik
  • mennyire alszik közel a szüleihez (külön szobában, kiságyban, egy légtérben vagy testkontaktusban)
  • hol tart a mozgásfejlődésben stb.
A napközbeni alvások száma, időtartama is igen eltérő lehet az egyes babáknál, ez a napirend folyamatos formálódásával alakul ki.

Az éjszakai ébredés körülbelül 3-4 éves korig teljesen természetes a gyermek életében. Ennek számos oka lehet:
  • fogzás
  • mozgásfejlődés
  • növekedési ugrások
  • szeparációs szorongás időszakai
  • új, szilárd ételek bevezetése
  • nagy felfedezés időszaka: a nappal kihagyott szopizásokat, összebújásokat éjszaka pótolja
  • betegségek, oltások, frontok
A gyermek növekedésével érik az idegrendszere és az alvásciklusai is.

Ha már nagyon kimerült, ideges vagy a sok sírástól, a kisbabával való egész napos foglalkozástól, ne félj segítséget kérni (családtagok, védőnő, gyermekorvos, szoptatási-, hordozási tanácsadó, gyermekágyi dúla vagy -segítő, alapítványok, komatál vagy ebéd- és bevásárlás házhozszállítási lehetőségek stb.)!

További olvasnivalók:
Dr. William Sears: Éjszakai gondoskodás
Szoptatásért Magyar Egyesület: Alvás füzet
Szoptatásportál
HelloBaby!
Neuroplan
WebMD
AAP ajánlás 2016
Családinet.hu - Éjszakai fény
Magyar Szoptatási Tanácsadók Közössége

/A következő szakemberek, könyvek módszerek mind alvástréning eszközök, melyeket nem tudunk támogatni. Az éjszakai gyengéd leválasztás nem minősül alvástréningnek! 
  • Vida Ági: Álomba ringató praktikák 
  • Vida Ági felvesz-letesz módszere 
  • Tracy Hogg: Aludj jól gyermekem; Suttogó titkai 1&2 
  • Ferber-módszer
  • Dr. Dénes Ivett: Anyu, gyere! 
  • Dr. Dénes Ivett: Békés éjszakák, vidám nappalok I-II.
  • Gina Ford: Kiegyensúlyozott mamák es boldog babák 
  • Simply Sleep and solutions
  • Sweet home sleep solution
  • Fading solutions
  • Camping solutions
  • 5 perces alvástréning
  • Truby King módszerei 
  • Pamela Druckerman: Nem harap a spenót - alvástréning rész 
  • Annette Kast-Zahn - Dr. Hartmut Morgenroth: Szép álmokat, gyerekek! - Mit tegyünk az alvászavar ellen?


Szerző: Mátyus Évi, Zuglói Babahordozó Klub