A hordozás evolúciós háttere

Mely élőlények hordozzák az utódaikat?
Az állatok, az emberek, sőt a növények is!

Hordozás az állatvilágban

· majmok
· erszényesek
· madarak
· hüllők
· kétéltűek
· halak (szájköltő)

Vannak olyan állatok, akik a testükön hordozzák a kicsinyeiket, olyanok is, akik a szájukban.

· Emlősök

• emlősök, akik szájban hordoznak: tigris, vadkutya stb.
• emlősök, akik a testükön hordoznak: gorilla, maki, gibbon stb.
• emlősök, akik erszényesek: kenguru, koala, oposszum, lajhár stb.

    

· Madarak

• búvár, kanadai daru, császárpingvin, hattyú

   · Hüllők

• teknős

· Kétéltűek

• békák

· Halak

• szájköltő halak (hímek)

És, még sokan mások… 😊

  

Hordozás a növényvilágban

Az elevenszülő növények esetében (vivipária), az új egyed kifejlődése már az anyanövényen megkezdődik. Pl. sarjika.
Az ember is hordozott élőlény?

Mióta hordozunk?
Amióta a főemlősök kb. 50-60 millió évvel ezelőtt megjelentek.
Az Australopithecus afarensis 3,3-2,1 millió évvel ezelőtt élt, felegyenesedett, két lábon járt. Ennek következtében a medencecsontja szűkebbé vált, szülőcsatornája keskenyebbé. Szőre már jóval kevesebb volt, mint elődeinek.
· Lucy (Australopithecus afarensis) 3,2 millió évvel ezelőtt élt, csontvázának maradékaiból arra lehet következtetni, hogy Lucy egyenesen, két lábon tudott járni a földön. Valószínű, hogy fákon élt, és a halálát magasból leesés okozhatta. Lábaival nagyon jól tudott kapaszkodni.
· Dikikai gyermek, 3,3 millió évvel ezelőtt élt. Attól az Australopithecus afarensis fajtól származik, amely később „Lucy” becenéven vált világhírűvé. Az utód lábbal meg tudott kapaszkodni anyja testén.
Elődeink még többnyire a fákon, fészkekben éltek, de már két lábon is tudtak járni. A magasban nagyobb védelemben, biztonságban voltak, itt töltötték az idejük nagyobb részét, itt is aludtak, melyhez fészket készítettek maguknak. Vadászni, élelmet gyűjtögetni viszont már lemásztak a fáról. A vadászó és gyűjtögető életmód azt jelentette, hogy az ősemberek állandóan mozgásban voltak élelem után kutatva, így gyermekeiket sehol sem hagyhatták magukra, különben azok gyorsan a ragadozó állatok zsákmányává váltak volna. Magától értetődő és szükséges volt, hogy a szülők gyermekeiket mindenhová magukkal vigyék, hordozva, hisz csak így tudtak fára mászni, vadászni, gyűjtögetni.

Miért váltottak statégiát a korai főemlősök (felegyenesedés, két lábon való járás)? 

· megjelentek fészekparaziták, illetve ezek a testszőrzetben is megtelepedtek, 
· a fészket fosztogató ragadozók miatt, 

· fejlődött a kézügyességük (eszközhasználat),

· így meg tudták magukat védeni,

· a vadászat is könnyebbé vált,
· anya-gyermek kapcsolat fejlődött (a csípőn hordozáskor több volt a szemkontaktus, emiatt jobban tudott az anya figyelni az utód arckifejezéseire)

Akkora változáson ment keresztül az ember elődje, hogy az utódgondozás gyökeresen megváltozott, nélkülözhetetlenné vált valamilyen hordozóeszköz használata.

Első hordozóeszközök

· Mire használták? Elsősorban szállítóeszköznek. Ugyanabban az eszközben szállítottak élelmiszert, szerszámot, a gyereknek nem volt külön szállítóeszköze.
· Miért használták? A gyerek altatására, a baba megnyugtatására, hogy ne sírjon, illetve az együttműködés elérése volt a cél.
· Miből készültek? Természetben megtalálható anyagokból: növényi rostok, bőr, háncs, kéreg stb.

Utódgondozás az állatvilágban
I. típus
· fészeklakó (pl. énekesmadarak, kutya)
· fészekhagyó (pl. tehén, zsiráf, lófélék)
· hordozott (pl. erszényesek, főemlősök)

II. típus
· éretlen utódú
· érett utódú

III. típus
· szakaszosan gondoskodó
· folyamatosan gondoskodó

Hova sorolható az ember?

Az embergyermek – hordozott
· Elődeink is magukkal, magukon hordozták utódaikat (ragadozó állatok közt éltek, ill. vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak). Az első erre vonatkozó leletek kb. 4,5 millió évvel ezelőttre nyúlnak vissza.
· A törzsfejlődést tekintve nagyon sok jel mutat arra, hogy az ember hordozott élőlény: mozgásszervrendszerünk (csípő, gerinc, az újszülött sípcsontjának görbülete), reflexeink, agyunk felépítése, működése. 

Az embergyermek – éretlen 
A főemlős kölykökhöz képest meglehetősen éretlenül születik: 
· testéhez képest nagy agy éretlen idegrendszerrel 
· fizikai képességei messze alulmaradnak a többi főemlős kölykéhez képest 
· labilis testhőszabályozás 
· fejletlen látás 
· anyatej összetétele (a humán tejben található magas laktóztartalom arra utal, hogy az embercsecsemőnél az elsődleges cél az agyfejlődés, ezzel szemben alacsony a zsír- és fehérjetartalma) 

Az embergyermek – folyamatos gondoskodásra szorul
· Az ember rövidnek mondható, 9 hónapos méhen belüli fejlődésének egy sajátos evolúciós kompromisszum az oka: ha a magzat tovább fejlődne az anyaméhen belül, agyának mérete miatt a koponyája nem férne át a szülőcsatornán.
· A szülőcsatorna relatív szűkösségének hátterében az egyedül ránk jellemző, teljesen felegyenesedett járás áll, mely a medencecsont formáját átalakította, kevés teret hagyva a születő újszülött fejének. Az ember ezért kénytelen idő előtt, éretlenebbül világra hozni gyermekeit.
· Legalább 12 hónapig így az embergyermek ezért olyannyira védtelen és önállótlan, hogy folyamatos gondoskodásra szorul.
· Az anyát biológiai felépítése mellett az utódgondozás ösztöne is arra készteti, hogy kicsinyét táplálja, jelzéseit megértse és a gyermek szükségleteit kielégítse.

Az embergyermek - hordozásra teremtve
• folyamatos gondoskodás az éretlen, hordozott élőlény számára = testen való hordozás
• a közel 60 millió éves hordozáshoz való alkalmazkodást próbálja az ember az utóbbi egy-két évszázadban elnyomni, amikor a gyermekeit távol a testétől babakocsiba, kiságyba, külön szobába teszi
• az újszülött ösztönei még erősen működnek, egyedül hagyáskor valódi halálfélelmet érez, s túlélő ösztönei parancsára sírni kezd
• evolúciós összeférhetetlenség elve: ellentmondás van őseink környezete, amelyben genetikai állományunk létrejött, és aközött a környezet között, amelyben ma élünk

Fennmaradt reflexek, amelyek a hordozás szempontjából fontosak:

Moro-reflex

lépegető reflex

fogó reflex

A hordozás tehát nem divathóbort! Az alábbi képek is bizonyítékul szolgálnak, hogy a hordozás mindig is jelen volt az emberiség életében.

- őskor:

Josef Wolf - Az őskori ember (Gondolat Könyvkiadó, 1981) 

- ókor:

Montuemhat sírköve (i.e. 780-656) 

- középkor:

Westminster Zsoltároskönyv: Szt. Kristóf (1200)

Giotto: Menekülés Egyiptomba 1304-1306

- újkor:

Rembrandt: Három kéregető egy ház ajtajánál (1648)

- Magyarországon a XX. század első felében:

 

- természeti népek Afrikában és Alaszkában:

  

    

- napjainkban:

Szerző: Mátyus Évi, Zuglói Babahordozó Klub

Forrás:
• www.wikipedia.hu
• Magyar Babahordozó Konferencia és Fesztivál 2019., Dr. Berecz Bernadett: 60 millió éves divathóbort? Evolúciós örökségünk a hordozás című előadása nyomán

A képek forrása:

- www.pinterest.com

- www.flickr.com

- www.origo.hu/tudomany

- www.bioenciclopedia.com

- www.natgeo.com

- www.kisbabanaplo.com

- www.infomed.hu

- www.impressmagazin.hu

- www.sciencephoto.com

- www.libreriaesoteica.net

- www.livemaster.ru

- www.greelane.com

- www.wrapyouinlove.com

- www.univision.com

- www.hobbikert.hu

- www.kumparan.com

- www.gimesy.com

Pszichológusok, írók a hordozásról

"Csecsemőkorban szükség van rá. Éhesek vagyunk az anyánkra, csimpaszkodunk bele. Nélküle meghalnánk. Magányos sírásunk azt üzeni: segíts mert nélküled meghalok. Éhen halok. Szomjan halok. Csak a testeden, a testedben vagyok otthon- te vagy a mindenségem az életem, az istenem." (Müller Péter)

"A babák testsúlya mindig ideálisnak mondható, és ezt onnan tudjuk, hogy ha lerakjuk őket a vállunkról, valami hiány keletkezik a nyomukban."
(Jodi Lynn Picoult)

"A Károli Gáspár Református Egyetemen folytatott vizsgálataink is megerősítik, hogy különösen az első életévben a napi három óra hordozásnak az idegrendszeri fejlődés szempontjából, az baba-szülő közötti kapcsolat szempontjából nagyon jótékony hatású. A kicsinek szüksége van arra, hogy érezze, szeretik, testen van, védelemben van. Megéli, hogy fontos vagyok, gondoskodnak rólam. Ezzel sejtszinten programozzuk bele, hogy jó élni, fontos a világnak, hogy bízzon abban, hogy ő szeretni való."
"Ha az édesanyánk életünk első fél évében eleget hordoz a testén, akkor az idegrendszerünkben kialakul egy olyan rendszer – tulajdonképpen egy biológiai anya –,amely stresszhelyzetekben védi a szervezetünket. Olyan, mint a lengéscsillapító, arra szolgál, hogy ha megrázkódtatás ér bennünket, akkor ne omoljunk össze, ne reagáljunk szélsőségesen, hanem viszonylag kicsi legyen a kilengés, és ne károsítsa a szervezetünket. Az egészségpszichológia kimutatta, hogy ha a babát az anya az első fél évben a lehető leggyakrabban magával hordozza – nagyszerű hordozókendők vannak erre a célra –, akkor a gyereknek a későbbiekben nagyobb tűrőképességű lesz az idegrendszere, kisebb valószínűséggel lesznek pszichoszomatikus betegségei."
"A tudományos kutatásoknak köszönhetjük a ráeszmélést: az emberi érintés teremtő és életben tartó szükségletünk, olyan, akár a lélegzetvétel. Adás és kapás kölcsönössége rejlik minden érintésben, azt nyered vissza rögvest, amit te nyújtottál másnak. Például erősíted az immunrendszerét, de a magadét is, örömhormon-termelést indítasz a másikban, de magadban is. Hát ne tekintsük ezt csodálatosnak?"
(Prof. Dr. Bagdy Emőke)

Prof. Dr. Bagdy Emőke

„Még ma is él Magyarországon az az előítélet, mely szerint „a csecsemőt nem szabad elkényeztetni”, az édesanya lehetőleg csak etetéskor vegye őt magához, egyébként pedig hagyja sírni az ágyában, ha ölbe vágyik, mert a baba csak így tanulhat rendet és fegyelmet, és csak így kerülhető el a gyermeknevelés „súlyos veszedelme”, az elkényeztetés. Idestova huszonöt éve folyamatosan hangoztatom, hogy a pszichológiai tapasztalatok mindennek az ellenkezőét bizonyítják! A világ, amelybe a gyermek beleszületik, tele van ismeretlen és nyugtalanító ingerekkel, és a diszharmónia, mely ennek következtében a gyermekben keletkezik, kizárólag az anya testi közelségével csökkenthető. Pszichológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy a gyermek, akit csecsemőkorában sokat tartottak ölben, illetve mindig felvették, amikor kéredzkedett, hároméves korában nem csak kevesebbet igényli, hogy a szülő karaiban legyen, de kreatívabb, ötletesebb, kezdeményezőbb is társainál. Ennek az a magyarázata, hogy a kreativitás –az értelmi képesség mellett- egyfajta bátorság, önbizalom jelenlétét teszi szükségessé, és az ölben tartott gyerekek születésüktől azt tanulják, hogy a világ biztonságos hely, a környezet bármikor „megszólítható”, és onnan mindig megfelelő és megnyugtató válasz érkezik. A hordozókendő nagyszerű eszköz annak a célnak a biztosítására, hogy az anya és gyermeke testi kontaktusa minél tartósabban és minél kényelmesebben valósuljon meg. A baba akár fekve, akár magzati helyzetet utánzó gömbölyű pózban, akár függőlegesen helyezkedik el a kendőben, mindig kényelemben és mindig biztonságban érzi magát. Az anya jön-megy, tevékenykedik, a baba pedig –akár anyja hasán, akár a csípőjén vagy a hátán- együtt mozog vele. A gyermek érzi anyja testének melegét, szervezetében pedig működésbe lépnek a szeretet-hormonok (az opiátok), melyeknek hatására elárasztja a nyugalom és a harmónia érzése. Nem sír, nem szorong, hanem éppen ellenkezőleg: növekvő önbizalommal és növekvő kíváncsisággal fordul a világ felé, melyben élnie adatott. A hordozókendő használatát tehát melegen ajánlom minden édesanyának, aki képes felülemelkedni a gyerekeknek sok kárt okozó évszázados előítéleteken!” 

"A szoptatás egyik alapszabálya az időbeli szabálytalansága. Ez azt jelenti, hogy az etetés idejét mindig a gyermek szükségleteihez kell igazítani, nem a vekkerórához. A gyermeket, akit három óránként felébresztenek legjobb álmából, mert itt az etetés ideje, és másfél óra múlva, amikor éhes, még másfél órát kell sírnia, amíg hozzájuthat táplálékához, már csecsemőkorában arra neveljük, hogy a dolgok akaratunktól függetlenül történnek velünk; saját vágyainkkal, szükségleteinkkel, igényeinkkel alig tudjuk befolyásolni az események bekövetkezését. Az a csecsemő, akit felveszünk, ha ölbe vágyik, megetetünk, ha éhes (éjjel is), azt tanulja meg, hogy hatékony, vagyis közte és a világ között állandó kapcsolat van, érdemes jelezni, kezdeményezni, mert a környezet erre mindig (rendszerint pozitívan) válaszol."
(Dr. Ranschburg Jenő /Pszichológiai rendellenességek a gyermekkorban, 1998./)

Dr. Ranschburg Jenő

"Közvetlenül a születés utáni időszak van a legnagyobb hatással a gyermek anyaméhen kívüli életére. (..) Az anyaméh tökéletes kényelméhez óriási változást él át, de, mint láttuk, készen áll rá, hogy elfoglalja a helyét gondozója karjában. Ennél nagyobb ugrásra viszont nincs felkészülve, bármi legyen is az, legkevésbé a semmibe, a nem-életbe, egy vászonnal bélelt kosárba vagy egy műanyag dobozva való ugrásra, ami nem mozog, nincs hangja, sem illata, és nem lüktet az élettől. (..) A kisbaba bőrének minden idegvégződése ölelésre vágyik, egész lénye, egész valója azt akarja, hogy karban legyen."
(Jean Liedloff /A kontinuum-elv/) 

"Az úgynevezett primitív kultúrákban az asszonyok egész nap hordozzák, éjszaka pedig maguk mellett altatják utódjaikat. Testük állandó párbeszédet folytat a gyermekükkel. Napi teendőik közepette, míg egyik helyről a másikra mennek, a kicsiis velük zötykölődik. Amikor lehajolnak, a csemetéjük is megérzi, mi a gravitáció. Munka közben érzik a mama megfeszülő, elernyedő izmait, az izzadtságcseppeket, hogy anyjuk mennyire oldottan, vagy feszülten kommunikál másokkal, megtapasztalják a nevetés keltette rázkódást. Vagyis a külvilág jeleit közvetlenül tanulják, hogy amikor eljön az ideje, egyedül lépjenek be az érzelmek világába." 

(Nyitrai Erika /Az érintés hatalma/)

“Úgy tűnik, hogy a sajátunkhoz hasonló nyugati, iparosodott társadalmakban valahogyan sikerült az anya és csecsemője közötti közelséget megszüntetni, amely az egyszerűbben élők között magától értetődő és természetes. Feltaláltuk a műanyag hordozókat, amelyekben oly módon lehet a babákat mozgatni, hogy véletlenül se kelljen kézbe venni őket. Micsoda kontraszt van eközött és a kendőben, az édesanya meleg testén való hordozást kísérő folyamatos mozgás, meleg kontaktus között! Ha igaz az, amit a felgyülemlett bizonyítékok sora sugall, hogy a mozgás és a közelség jót tesz a babáknak, legfőképp a korai éveikben, akkor rafinált és konzisztens módon fosztottuk meg őket ezektől az érzetektől."
(Dr. Benjamin Spock)

Mindig hordozni foglak
Mielőtt még megfogantál volna egy részedet a lelkemben hordoztam. Amikor édesapáddal találkoztam és a szemébe néztem, megláttam a másik részedet benne. Ismertelek... és imádkoztam, hogy megszülethess.
Mielőtt megszülettél, a méhemben hordoztalak. Amikor nyugtalan voltál, énekeltem neked és csendesítgettelek, elmondtam, hogy mennyire szeretlek.
Amikor megszülettél, a karjaimban hordoztalak. Megcsókoltalak, tartottalak és melleimre raktalak, hogy tudd, hogy van fény, melegség és jóság ezen a világon. Később ruhákba burkoltalak és a szívemhez közel hordoztalak. Közel, hogy hallgasd, az én szívem ugyanúgy dobog, mint a tied; hogy mi egyek vagyunk Te és én, hogy tudd soha nem kell egyedül sírnod.
Egy kicsit később, a hátamon hordoztalak, hogy a világot bizalommal és örömmel nézhesd, és hogy tudd tartozol valakihez; hogy később megoszthasd a szépségét a világnak Te is, mint mindenkivel egyenlő részese.
Most kicsit később... hordozlak, megtartalak amikor fáradt vagy, esetleg félsz, hogy tudd, teljesen mindegy mekkora az aggodalmad, vagy mit hoz az élet, mindig támaszkodhatsz másokra .
Amikor felnősz és a feladataid távol visznek a karjaimtól, tudd, hogy még az utolsó órámban is hordozni foglak. A szívemben hordozlak, mindig velem vagy.
Mindig hordozni foglak...
(Christine Maguire)

Varró Dániel: Kötődő nevelés
Mutogatnak sokat énrám:
“de helyes kis batyu, lám!”
Hisz a hátára kötözve
cipel engem anyukám.

Vagy előre, a hasára
kötöz erszényszerüen,
azután így tereget, meg
vacsorázgat derüsen.

S ha elöl van az a kendő,
mibe engem kötözött,
megesik, hogy a fejemre
potyog egy kis körözött.

A kötődő nevelésnek
folyománya az a tény,
hogy a gyermek leevődik,
ha nincs szalvéta fején.

Gyűjtötte: Mátyus Évi, Zuglói Babahordozó Klub

Új hóbort a kötődő nevelés, a válaszkészség, a hosszantartó szoptatás, a hordozás?

Nem is új és nem is hóbort, ha babákról válaszkészen gondoskodunk, ha figyelünk az élettani szükségleteire, ha a jelzéseire azonnal és pontosan megfelelően válaszolunk.

Gyakran halljuk az előző korosztálytól, hogy nem kell felvenni a síró babát, nem kell minden “nyikkra” anyamellel kínálni, arra hivatkozva, hogy a mi generációnk is életben maradt ezek nélkül és semmi bajunk nincs. Ez nem állja meg a helyét! Tapasztaljuk, hogy a mai társadalom tele van traumatizált felnőttekkel, akik önbizalomhiánnyal, párkapcsolati és társas problémákkal stb. küszködnek.

Vajon van összefüggés ezen felnőttkori nehézségek és a csecsemőgondozási szokások között?

Menjünk vissza kicsit a múltba…

Az ősközösségekben - ahogy a napjainkban élő természeti népeknél ma is - 100-150 fős nagycsaládokban éltek az emberek. A gyermek születésekor a tapasztaltabb, idősebb nők vagy a rokonok segítették a vajúdót (aki talán maga is látott már szülést). Az anya folyamatosan szoptatja a kisbabáját, hisz ezt látta, tapasztalta egész kislánykorától kezdve. Ha nem ő szoptatja a babát, akkor valamelyik nő a közösségből megteszi helyette. A baba kézről-kézre jár (ha letennék, akkor a baba a sírásával magára vonná a veszélyes vadállatok figyelmét). A közösségben élő kislányok is szívesen babáznak, dajkálják a legkisebbeket. A kisbaba együtt alszik a szüleivel, éjjel is szopizhat. Az anya vagy más nőrokon napközben a testén hordozza a gyereket, így végzik a napi teendőket (vadászó, halászó, gyűjtögető életmód). A születés és a halál az élet természetes része.

     

(forrás: Josef Wolf - Az őskori ember (Gondolat Könyvkiadó, 1981))

Evolúciós szempontból három nagy félelme van az embernek: a magány, a sötétség és a nagy tér - akár 5000 évvel ezelőtt az őserdőben, akár napjainkban a nyugati civilizált világban él.
A ma született babák is egy olyan világra készülnek, ahol nem kell sírniuk, ahol állandóan testközelben lehetnek, ahol akkor és annyit szophatnak, amennyit azt ők igénylik.

És akkor nézzük a mai gyermekgondozási szokásokat!
Napjainkban Magyarországon hat generáció éli az életét (építők generációja, Ratkó-korszak gyermekei, X, Y és Z és az alfa generáció).

Építők generációja: a második világháború vége előtt születettek, e korosztály tagjainak többsége nem érti a mai világot (felgyorsult világ, „kütyük” használata).

Baby boomerek, azaz a Ratkó-korszak szülöttei (ma 50–70 évesek): Pikler Emmi és Spock könyvekből tanulták a gyermekgondozás csínját-bínját. Családtervezés nem létezett, kötelező volt szülni. Ennek eredményeként rengeteg nem várt(!) gyermek született. Pár hetesen, hónaposan intézményesítették őket, hiszen dolgozni is kötelező volt akkoriban. A bölcsődékben hajnalok hajnalán fogadták a fáradt, álmos, síró gyerekeket, meztelenre vetkőztetve vették át őket a szülőktől. Időre etették és időre pelenkázták a gyerekeket (akkor is, ha bekakiltak). Mivel napi 45 percet kaptak az anyák szoptatásra, így nagyon gyorsan elapadt az anyatej. Ennek hiányában cukros vizet és teát kaptak a gyerekek, idő előtt elkezdték a hozzátáplálásukat is. Szobatisztaságra szoktatáskor a bilihez kötözték az ülni még nem tudó(!) babákat. 

X generáció: a mai kamaszok szülei. Ez már egy öntudatos és lázadó generáció. Nem láttak szoptatást, őket sem szoptatta az anyukájuk. Nem voltak testközelben, cumit dugtak a baba szájába vagy hagyták sírni őket („így erősödik a tüdejük!”). 

Y generáció: a mai fiatal felnőttek és a nagyobb kamaszok. Gyerekkorukban sokkal többet törődtek velük, mint az előző generációk gyermekeivel. Emiatt is, ők már magabiztosak, optimisták, ambiciózusak, erősen motiváltak, racionálisak és ők már hosszú távra terveznek. Gyermekgondozási szemléletük sokkal nyitottabb, mint szüleiké. A gyermeket, ahová csak lehet, magukkal viszik, testközelben hordozzák, nyilvánosan megszoptatják.

Z generáció: ők a mai kiskamaszok és kisgyerekek, „digitális bennszülöttek”-nek is nevezik őket. Számukra már jóval több a példa, látják szopni a kistesót, látják, ahogy az anyukájuk hordozókendőbe köti a picit, sőt talán ők is szeretnék egy sállal a babájukat hordozni. A digitális világnak köszönhetően sok hasznos információhoz juthatnak.

A fent említett Ratkó-korszakban született nagyszülő, szülő, anyós, gyermekorvos, védőnő, szomszéd néni stb. sokszor olyan “jótanácsokkal” látja el a friss anyukát, családot, melyek nem igazodnak a kisbaba természetes szükségleteihez, nem támogatják a baba optimális - pszichés, értelmi, fizikai, szociális - fejlődését.
A korszerű gyermekgondozási ajánlások tudományos kutatásokon alapulnak. Ezek tartalma könnyen elérhető (szak)könyvekben és az interneten.
De a legfontosabb és a legjobb jelzőrendszer, amire tudunk figyelni, az a saját kisbabánk!

A generációs szakadékot lehet finomítani, közeledni egymáshoz: szülésfelkészítők, hordozós klubok, szoptatós csoportok várják az érdeklődő nagyszülőket is. Akár a nagymama, nagypapa vagy a dédszülők is kipróbálhatják a hordozást!

(fotó: ZBK)

Linkek:
www.lll.hu
www.szoptatasportal.hu
batyuklan.blogspot.com

Szerző: Mátyus Évi, Zuglói Babahordozó Klub