2020. december 29., kedd

Ne anyázz!

A közösségi fórumokon az édesanyák olykor személyeskedő, sőt, bántó jelzőkkel illetik egymást (pl. „szaranya”, „ősanya”), vagy magukat.

Nos, „szaranya” szinte bárki lehet. Az, aki természetes úton szült és az is, aki császárral. Az, aki szoptat és az, aki nem. Az, aki hordoz és az is, aki nem. Az is, aki együtt alszik a babájával és az is, aki nem. Az, aki eldobható pelenkát használ, és az is, aki moshatót. Az is, aki beadatja az összes oltást és az is, aki nem. Az is, aki otthonszülést választja, és az is, aki a kórházat érzi biztonságosnak. És sajnos folytathatnánk a sort a végtelenségig.
Viszont az nagyon fontos, hogy senki sem „szaranya”, hiszen a saját anyukája minden kisbabának a legjobb, legszebb, legszerethetőbb ember a világon!

Szorosan kapcsolódik a fenti a témához az „ősanyázás” is. Azokra, akik testközelben hordozzák a babájukat, akik válaszkészen gondoskodnak a gyermekükről, akik szoptatják a kisbabájukat, könnyen ráhúzzák az ősanya címet.
Miért lenne “ősanya” az, aki hordozza, szoptatja vagy együtt alszik a gyermekével vagy aki együtt van folyamatosan, napközben is a babájával? Hiszen az a biológiai norma, hogy a babák testközelben legyenek, hogy az anyukájuk szoptatja őket, ha éhesek, ha sírnak vagy nyugtalanok, ha álmosak vagy ha fáj valamijük.
Ha elvonatkoztatunk ettől, és abból a szemszögből vizsgáljuk a kérdést: ha mi nem vagyunk ősanyák, akkor mi a helyzet a pici babával?

A kisbaba szükségleteit evolúciós szemszögből is vizsgálhatjuk. Az állatvilágban többféle utódgondozási típus létezik:
  • · fészeklakó (pl. énekesmadarak, kutya)
  • · fészekhagyó (pl. tehén, zsiráf, lófélék)
  • · hordozott (pl. erszényesek, főemlősök)
A törzsfejlődést vizsgálva nagyon sok jel mutat arra, hogy az ember hordozott élőlény (csípő-, gerincfejlődése, az újszülött sípcsontjának görbülete, reflexei, agyának felépítése, működése).

Az éretlenül született utód folyamatos gondoskodásra szorul, ezért az egyik szülő szünet nélkül mellette tartózkodik, gondoskodik róla: eteti, itatja, szárazon és melegen tartja, altatja, öleli, szeretgetni.

Ellentmondás van őseink környezete, amelyben genetikai állományunk létrejött, és aközött a környezet között, amelyben ma élünk. Ez azt jelenti, hogy függetlenül attól, hogy több ezer évvel ezelőtt vagy napjainkban, az afrikai dzsungel legmélyén vagy Európa egyik luxuskórházában jön világra egy kisbaba, ugyanolyan szükségletei vannak, természetesen a higiéniai normákat nem mellőzve. Ez az ún. evolúciós összeférhetetlenség elve.

Ezekből a tényekből az következik, hogy az embercsecsemő ŐSBABA, aki ős élettani szükségletekkel (érintés, táplálás, hőszabályozás, alvás, ürítés) születik.

Sokszor hallom anyukáktól, hogy “mi nem vagyunk hordozós család”. Pedig a kisbaba MINDEN ESETBEN az!

Mi is az a hordozás? Az, ha a baba a kezünkben van, ha öleljük, ringatjuk őt. Az is, ha a kicsit beletesszük egy autós hordozóba, táskába, bőröndbe stb. és így visszük magunkkal. (A hordozóeszközös hordozás is az, ez sok szempontból előnyösebb lehet a fenti megoldásoknál.)

Akkor miért “ősanya” az, aki hordozza, szoptatja vagy együtt alszik a gyermekével?

Fontos, hogy legyenek korszerű információink a kisbabánk szükségleteiről, és ezek kielégítésének lehetőségeiről, valamit a szoptatásról, testközeli gondoskodásról.
Alapvető, hogy hallgassunk a saját megérzéseinkre is (ne csak a rokonok, a szomszédnénik ellentmondásos tanácsait próbáljuk követni), viszont ne legyünk mártírok sem: saját testünk jelzéseire, a szükségleteinkre is figyeljünk oda! Legyünk önazonosak, öntudatosak, ismerjük fel a saját szülői kompetenciánkat és erősödjünk meg benne! Tanuljunk meg segítséget kérni, tanuljunk meg nemet mondani! 

Elengedhetetlen, hogy az anyák én-időt biztosítsanak maguknak (sport, meleg fürdő, egy bögre kávé, hobbi stb.), hogy a külsejükre (hajmosás, smink stb.) és párkapcsolatukra is tudjanak időt fordítani, mindezt úgy, hogy a babájuk szükségleteit egyensúlyban tartsák a sajátjaikkal.
Kulcsfontosságú lenne az is, hogy az anyák a csatározások helyett olyan fórumokon, anya-baba klubokban is találkozzanak, ahol tudnak egymással beszélni - természetesen nemcsak babás, gyermekneveléssel kapcsolatos témákban, sors-közösségükben megerősödni, egymás tapasztalatából is tanulni.

Gisele Bündchen modell szoptatja 12 hónapos kislányát, miközben szépítkezik
(forrás: https://www.instagram.com/gisele/)

Facebook csoportokban sok kommentet lehet olvasni, ahol az anyukák “csakanya”-ként szólnak hozzá a posztokhoz. De hiszen egyetlen édesanya sem “csakanya” a saját kisbabája számára, hanem az ő kis világa közepe, a mindene! Ti vagytok a legkompetensebbek a saját gyermeketeket érintő kérdésben.

Különbözőek vagyunk, különbözőképpen érzünk. Nem ismerhetjük a másik család élethelyzetét, előtörténetét, mentalitását. Másfélék az igényeink és lehetőségeink, ezért ne címkézzük, skatulyázzuk egymást, magunkat sem.

Édesanyák vagyunk, Anyák vagy Mamák, Mamik, Anyuk, Anyucik, Anyukák 😊 💖
Mind szeretjük a gyermekeinket, mind a lehető legjobbat szeretnénk nekik biztosítani.

Szóval, kérlek, ne anyázz! :)


Szerző: Mátyus Évi, Zuglói Babahordozó Klub